Kedden délelőtt megkezdte felkészülését az új szezonra a ZTE KK. Az ilyenkor szokásos mérések után Adrovicz Béla erőnléti edző vezényelt rövid kondiedzést a játékosoknak, majd dobóedzés következett. A sajtó megjelenő munkatársait Nikola Lazics vezetőedző tájékoztatta a kissé átalakult csapatról, a felkészülés várható menetéről, valamint a játékoskeret további alakulásáról. Nikola Lazics, a klub korábbi népszerű, 1993-94-es szezonban ezüstérmet szerző játékosa a 2000-es években két alkalommal már volt a ZTE KK edzője, összesen öt évig irányította a kék-fehéreket, legjobb eredménye egy 5. helyezés volt. 33 évvel ezelőtt tehát játékosként érkezett Egerszegre, most pedig azzal a fontos küldetéssel, hogy visszavezesse az első osztályba a Zalaegerszeget.
Az első edzésen Török-Papp Benedek kivételével a teljes játékoskeret jelen volt, köztük az új igazolás, a Debrecenből érkező, korábbi válogatott irányító, Pongó Máté, valamint a klubhoz hét év után visszatérő Kis Attila Raul is.
– Eredetileg napi két edzéssel terveztünk, kinti és benti foglalkozásokkal egyaránt, de meglátjuk, hogyan alakul, mert rettenetes hőség van. Az első két-három hétben még nem játszunk felkészülési mérkőzéseket, kizárólag az edzésmunkára koncentrálunk – fogalmazott a vezetőedző.
47 év után, május 23-án kiesett az első osztályból a ZTE KK. Ennek traumáján még a mai napig nem tudtak túllépni a szurkolók, s nyilván úgy lehetne leginkább enyhíthető a fájdalom, ha a lehető legrövidebb időn belül ismét élvonalbeli lenne a gárda.
– Én is érzem, hogy csalódottak az emberek, hiszen a ZTE több mint négy évtizednyi élvonalbeli szereplés után esett ki. Senki ne gondolja, hogy könnyű lesz visszajutni. Ott van a MAFC, a Nyíregyháza, a PVSK és a Veszprém is, ahol szintén komoly célok vannak. De mi a ZTE vagyunk, és jövőre ismét az első osztályban akarunk játszani – jelentette ki.
Mindez persze korántsem lesz könnyű feladat, hiszen mostantól várhatóan mindenki a kék-fehérek skalpjára vadászik majd, ezért is lesz fontos, hogy igazi csapattá forrjon a zalaegerszegi együttes, ahonnan még hiányzik egy igencsak fontos láncszem, a légiós.
– Régóta keressük azt a külföldi játékost, aki számunkra megfelelő lehet, ám a B-csoportban ez korántsem egyszerű. Amerikai és európai játékosban egyaránt gondolkozunk, a lényeg, hogy erősítést jelentsen és jól illeszkedjen a csapatba, hiszen a fiatalokra is nagyobb szerep hárul, hiszen a teljes mérkőzésen pályán kell lennie egy fiatalnak a Piros-csoportban. 1-2-es poszton használható kosarast keresünk, aki egyúttal pontokban is erős. Szeretnénk mielőbb megoldást találni, ám ez még eltarthat 1-2 hétig – tette hozzá a ZTE trénere.
Az első két és fél hetes felkészülést követi majd augusztus 22-én a szomszédvár, Körmend elleni zártkapus meccs, ahol először játszik együtt majd a megfiatalított ZTE, majd szintén a vasi kisvárosban, szeptember 4–5-én a Mogyorósy Szilárd Emléktornán lépnek pályára a kék-fehérek. A következő hétvégén a szintén Piros-csoportos Veszprém vendége lehet a ZTE, ahol felkészülési tornát szerveznek, ám ennek megrendezése még kérdőjeles. Az egerszegi szurkolóknak pedig nagyon lényeges, hogy a felkészülés bajnoki rajt előtti utolsó állomása a hagyományos Göcsej Kupa lesz szeptember 18–19-én Zalaegerszegen, ahol többek között a Kaposvári KK is pályára lép. Így a szurkolók biztosan láthatják hazai pályán is a szeptember 26-i bajnoki rajt előtt Tóth Ádámékat, a Göcsej Kupa több mint öt évtizedre visszanyúló hagyománya idén sem szakad meg.
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item1 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item2 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-1-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item3 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-2-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item4 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-3-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item5 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-4-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item6 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-5-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item7 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-6-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item8 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-7-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item9 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-8-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item10 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-9-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item11 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-10-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item12 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-11-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item13 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-16-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item14 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-17-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item15 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-18-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item16 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-19-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item17 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-20-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item18 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-14-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item19 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-13-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
#tdi_1 .td-doubleSlider-2 .td-item20 {
background: url(https://bball1.hu/wp-content/uploads/2026/08/ZTE-1.-edzes-2026-12-80×60.jpg) 0 0 no-repeat;
}
Képek és tudósítás: Bálizs Zsuzsa



















